Mese a Zájed sejk mecsetben-Abu Dhabi

Nagy magabiztossággal léptem be a világ egyik legnagyobb mecsetének kapuin. Mindennek utánanéztem, hogy semmiféle meglepetés ne érjen a látogatásunk alkalmával, és hogy jó idegenvezetőként részletesen mesélhessek a családomnak a mecset építésének történetéről és a világrekordokról, amiket magáénak tudhat.

Már messziről feltűnik a hófehér épület, de még sokáig tekergünk a taxival, mire kiszállhatunk. A bejárat felé vesszük az irányt, ahol abayákat (köpeny) árusítanak. Rögtön leintenek, hogy vásároljunk egyet-egyet. A mecsetbe való belépéshez elengedhetetlen a megfelelő (nőknek kart, lábat, fejet eltakaró, férfiaknak lábat eltakaró) öltözet. Udvariasan megköszönjük és határozott léptekkel továbbhaladunk, majd ezt mégegyszer megtesszük a következő boltnál is. Mi azokat a ruhákat fogjuk viselni, amit a mecset biztosít a belépéshez. Meg is érkezünk az első ellenőrzőpontra, ahol közlik, hogy a dress code-nak nem felel meg az öltözékünk. Itt derül ki, hogy mégsem biztosítanak ingyenes ruhákat. Visszamegyünk vásárolni. Fejenként 20 dollárért felöltözünk, és folytatjuk az utunkat.

A következő ellenőrzőpontnál a PCR tesztet kérik. Az Emírségekbe való belépéshez csak a 12 éves fiúnknak csináltattunk, nekünk nem kellett, mert mi be vagyunk oltva. Az övét bemutatjuk, de a miénkre kíváncsi. Elmagyarázzuk, hogy nekünk nincsen, mivel mi be vagyunk oltva. Kiderül, hogy míg az országba való belépéshez elég csupán az oltási igazolvány, addig ide teszt is kell felnőtteknek. Azt találom mondani, hogy egy hete csináltattunk, de nincs itt. Nem akarom megmondani, hogy nekem még sohasem volt PCR tesztem, a férjemnek pedig olyan régen, hogy akkor még talán Covid járvány sem volt… Így be is enged. Megnézem a honlapjukat, ahol valóban fent van, hogy a belépés feltétele felnőtteknek egy PCR teszt ÉS az oltási igazolvány, de ez valahogy elkerülte a figyelmemet. (Ez 2022. júniusi adat.)

Végre bejutunk a mecsetbe. A szépsége rögtön magával ragad. Elő is veszem a telefonom, hogy csináljak néhány képet, de szaladnak felém, hogy ezt tilos. Csak két méterrel arrébbról készíthetek, ahol azt egy tábla is jelzi. Elnézést kérek, és arrébb megyek fényképezni.

A mesém pedig kezdetét veszi: “A mecset Zájed bin Szultán Ál Nahján sejkről kapta a nevét, az Egyesült Arab Emírségek első elnökéről. Ő alapította, és álmodta meg ilyennek. A hagyományost ötvözi a modernnel. Egyesíti az iszlám építészeti stílust a világ más építészeti és művészeti stílusaival.

Az építkezés 1996-ban kezdődött, és még mielőtt befejeződött Zájed sejk 2004-ben meghalt. Fia folytatta a projektet, majd mikor elkészült, az apjáról nevezte el, akit a mecsetben temettek el. Hivatalosan 2007-ben nyitotta meg kapuit, azóta minden évben több millióan látogatják. Egyszerre 41 ezer ember fér el a több, mint 12 hektárnyi területet elfoglaló építményben. A mecset a Szaúd-arábiai Mekkában található Kába szentély irányába néz.

Kapui bárki előtt nyitva állnak vallástól és kultúrától függetlenül. Arra ösztönzi az embereket a világban, hogy jobban megértsék az iszlám vallást, ami túlmutat az egyszerű vallásgyakorlatokon. A híveit a mindennapi életükben alkalmazott engedelmesség, a közös hagyomány, kultúra és erkölcsök kötik össze. A mecset közvetíti az iszlám legfontosabb üzenetét: a békét és a toleranciát.”

Közben elérünk a pompás belső udvarhoz, aminek vakító fehér színe a déli hőségben bódítóan hat ránk. Megkeresem a fotópontot, és beállok egy fényképre a férjemmel. Szaladnak megint, látom, hogy felém. Körbenézek, pedig jó helyen állunk. Szólnak, hogy tilos a férjemnek átkarolnia. Elszégyelljük magunkat, elnézést kérünk, és kérésükre távolabb is állunk egymástól.

Folytatom a mesémet a mecset négy minaretjéről, amelyek három különböző formából állnak. A marokkói stílusú négyzet az alapja, azt követi a nyolcszögletű, mamlúk művészetből származtatható rész, majd a henger alakú kialakítás az oszmán korszakból. Mesélek a felhasznált márványokról, amik szintén nem egységesek, a világ különböző pontjairól szállították ide. Beszélek a központi kupoláról, ami a 85 méter magasságával és a 32, 8 méter szélességével a világ legnagyobb mecsetkupolája. Ámuldozunk a kupolák tetejét borító aranyozott üvegmozaikokon.

Megérkezünk a belső térhez, ahol megcsodáljuk a világ legnagyobb, 5700 négyzetméteres, kézzel csomózott szőnyegét és a legnagyobb mecsetben található csillárt is. Beállunk fényképezkedni a 10 méter átmérőjű, 15 méter magas kristálycsillár elé, egy kicsit már félve. A fotópontot megkeressük, a férjemmel megbeszéljük, hogy a legjobb, ha most Ő nem is szerepel a képen. De már megint szaladnak felém. Futás közben kiabál, hogy: “hair-hair!” A hajam kilóg a fejfedőm alól, ez tiszteletlenség, gyorsan visszagyömöszölöm, és elnézést kérek.

Továbbsétálunk, közben mesélek még Zájed sejkről a gyerekeknek, legjobb tudásom szerint válaszolgatok a záporozó kérdésekre. Eközben kiabálnak. Felnézek, már megint nekünk szólnak. A hajamat gyorsan megigazítom, körbenézek, de senkinek nincs telefon a kezében, a férjem mögöttem jön, távol tőlem. Nem értem, hogy megint mit ronthattunk el. Kiderül, hogy ezúttal rossz útra tévedtünk. Kötelekkel jelölik a haladást, de véletlenül a személyzetnek kijelölt utat választottam. Megint elnézést kérünk, és közben azon gondolkozom, hogy már kifelé tartunk, hamarosan megszabadulnak tőlünk…

Ez a szigor jellemző az egész országra. Az utcán, a tengerparton is szigorú szabályok vannak. Megállapítom, hogy mennyivel jobban szeretem a laza helyeket, de nagyon igyekszünk, hogy betartsuk a szabályaikat. A vallásukat és a kultúrájukat tiszteljük, és elfogadjuk. Megpróbálunk legjobb tudásunk szerint alkalmazkodni, ha már olyan kivételes helyzetben vagyunk, hogy megcsodálhatjuk a különleges országukat.