Kairóban, ahol a tevék piramist esznek, és Alexandriában az ókori csoda nyomában
Kairóban, ahol a tevék piramist esznek, és Alexandriában az ókori csoda nyomában

Kairóban, ahol a tevék piramist esznek, és Alexandriában az ókori csoda nyomában

Tartalomjegyzék, látnivalók:

  1. Érdemes ellátogatni Gízába? Túl sok a turista? Túlságosan rámenősek az árusok?
  2. Ókori mítoszok, csodák és rejtélyek. A múlt megelevenítésére nincs is jobb helyszín Szakkaránál
  3. Szakkarából Memphiszbe tuktukkal – Tuktuk a Discoverwithkids ajánlásával
  4. Memphisz fénykorában a világ legnagyobb városa volt, tudományos és kulturális központ
  5. Nem éppen azt kaptam, amire számítottam – Al-Azhar Park
  6. Vitorláztunk az ókorban – avagy felukkázás a Níluson
  7. Alexandriáig kellett utaznunk ahhoz, hogy a 7 ókori csoda egyikének a hűlt helyét megnézzük
  8. Az alexandriai könyvtár – Muszeion

Kaotikus, fűszeres, hangos, poros, vidám. Ilyen Kairó. De nekünk sikerült hamar felvenni a ritmusát, teljesen beszippantott minket a város. A telefonom többet volt egyiptomi kézben, mint az enyémben, és egy nap alatt többet integettem, mint az azelőtti hónapokban összesen.

  1. Érdemes ellátogatni Gízába? Túl sok a turista? Túlságosan rámenősek az árusok?

Amint sikerül a forgatagos és hangos utcácskákon átvergődni magunkat, a trükkös jegyárusokról tudomást sem venni, máris ott találjuk magunkat az ókori Egyiptom több ezer éves hagyatékának a szívében. A halotti város építményei már 4500 éve a Nílus völgyének meghatározó elemei. A piramismező három nagy és több kisebb piramist takar, emellett halotti templomokból és a Nagy Szfinxből áll. Földünk egyik legnagyobb és egyik legrégebbi szobra a Nagy Szfinx, ami egy időben épült Gíza piramisaival. Története során sokszor maga alá temette a homok már az ókorban is, ezzel nem volt kitéve a szél rongáló hatásának, nem úgy, mint most.

Mind közül a legnagyobb a gízai nagy piramis, az ókori világ hét csodája közül az egyetlen fennmaradt példány. 147 méteres magasságával 4000 éven át tudhatta magáénak a világ legmagasabb épülete címet. A piramis valamikor i. e. 2580-2530 között épült, és Hufu fáraó temetkezési helyéül szolgált.

Látszólag viszont a  Hafré-piramis a legmagasabb. A csalóka látvány annak köszönhető, hogy az a fennsík egy magasabban fekvő területén épült fel. Érdekessége, hogy a tetején még mindig maradt az eredeti mészkőburkolatból, habár fehér színét már elveszítette.

Az ókori világ hagyatéka sok kérdést vetett fel az emberekben, és továbbra is számtalan rejtély övezi a történetüket. A kérdésekre adott válaszok sok esetben csak találgatások sorozata. Egy viszont biztos. A piramisok 4500 éve állnak ugyanazon a helyen, látványuk teljesen egybefonódott az idők során a környezetükkel. Kairó elmaradhatatlan kellékei. A helyet számtalan turista látogatja a világ minden pontjáról, de nincs ebben semmi meglepő. Már az ókorban a csodájára jártak az utazók még távoli vidékekről is. Vajon azokban az időkben is divat volt tömegképeket készíteni a piramisokkal pózolva? Mondjuk rajz formájában? Most nagyon mennek a piramist megcsípős, sziklaemelős, vagy éppen a lábunkat hátracsapós-ugrós képek.

Nos, ha nem is a giccses tömegfotók miatt, de mindenképp megéri ellátogatni a piramisokhoz azért, hogy a múlt titkaihoz egy lépessel közelebb érezzük magunkat. Hogy mi is lássuk azt, amit már az ókori világ emberei is nagy érdeklődéssel kerestek fel. A halotti város ma egy óriási szabadtéri múzeum, ami szabadon felfedezhető.

Érdekesség

Amikor a gyerekeknek azt a furcsa megközelítést meséltem, hogy Kleopátra ( i. e. 69 – i. e. 30 ) időben közelebb élt a mai modern korhoz, a mobiltelefonok világához, mint a gízai piramisok megépítéséhez, leesett az álluk. Amikor nemrég Apollóniában (Albániában) jártunk, sokat meséltem nekik Caesarról. Még frissen élnek bennük a történetek, idézni is szoktak tőle. Most előjöttem nekik azzal, hogy Kleopátra Caesar barátnője volt. Sőt! Közös gyermekük még fáraó is lett. Nem értették, hogy Kleopátra hol találkozhatott Caesarral. Ezután még egy kicsit elkanyarodtam. Nemrég Korzikán is jártunk, Napóleon szülőházában, így ez a téma is foglalkoztatja őket. Bevetettem hát nekik azt, hogy sokáig az a hír járta, miszerint Napóleon törte le a Szfinx orrát. Azt mondták nekem elalvás előtt, hogy zavaros dolgokat fognak álmodni. Megkérdezték aztán, hogy reggel majd azt próbálom nekik bemesélni, hogy Rákóczi meg Tutanhamon ismerték egymást?

Most rakosgatják össze a sok kis apró, poros darabból a történelmet, a különböző korokat, és lassan úgy kezdik követni az eseményeket, mint egy jó sorozatot. Így már mindjárt nem olyan száraz a történelem!

2. Ókori mítoszok, csodák és rejtélyek. A múlt megelevenítésére nincs is jobb helyszín Szakkaránál

A ókori Egyiptom fővárosának, Memphisznek az ősi temetője Szakkara. Eddig 11 nagyobb piramist és több száz sírt tártak fel a nekropoliszban. Itt található Egyiptom legrégebbi piramisa, a világ első kőből készült monumentális épülete, Dzsószer fáraó lépcsős piramisa. A polihisztor, Imhotep tervezte, és építtette az i. e. 27. században. A gízai piramisok elődjeként számon tartott, eredetileg 62,5 méter magas épület korának legmagasabb létesítménye volt. A piramishoz még számtalan építmény tartozik, például templom és egyéb temetkezési helyek.

A területen több sír is látogatható. Hosszú, meredek, szűk folyosó vezet az épületek gyomrába. A sírok belső falain festmények és írások találhatók. Míg egyes ábrázolások lámpafénynél látszanak, más rejtett vésetek csak sötétben, külön megvilágítással tűnnek elő. Igazi kidolgozott, aprólékos, mesteri munka. Egy piramis sötét és párás belső terében sétalni nem feltétlenül kellemes, viszont annál meghatározóbb élmény, egy leírhatatlan időutazás.

A nekropoliszhoz tartozó múzeumban pedig a sírokból származó leleteket mutatják be, emberi és állati múmiákat, épületdarabokat, szobrokat és szerszámokat.

Ellentétben Gízával, itt semmi nincs, ami elterelné az ember figyelmét. Az üresnek tűnő halotti város tele van mesélnivalóval, csak arra vár, hogy meghallgasd. Az ókori egyiptomi időktől egyre csak távolodunk, de az emlékük nem kopik el.

3. Szakkarából Memphiszbe tuktukkal

Mivel Szakkarában nem találtunk Ubert, egy éppen arra járó tuktukos srácot leintettünk. Nem beszélt angolul, de szólt a tevés barátainak. Először azt gondoltuk, hogy tevével kell majd Memphiszbe mennünk, de aztán kiderült, hogy csak tolmácskodni hívta őket oda. A beszélgetés hamar alkudozásba csapott át. Miután megegyeztünk az árban, repültünk is az ókori főváros maradványait bemutató szabadtéri múzeumba.

Tuktuk a Discoverwithkids ajánlásában

Mi miért szeretjük jobban a tuktukot az Ubernél? Miért érdemes ezt a közlekedési eszközt választani Egyiptomban?

  1. Nem kell az Uber hívásával bajlódni. Ezzel kapásból fél percet tudunk spórolni, mert a tuktukosok mindig készenlétben állnak.
  2. Nem kell azon aggódni, hogy vajon lesz-e klíma a kocsiban. Itt mindig megfelelően jár a levegő.
  3. Jelentősen leegyszerűsíti az utazást, hogy a forgalommal szemben is könnyedén tudunk haladni az egyirányú utcákban.
  4. Nem kell attól sem tartanunk, hogy 5-en alig férünk el az autóban, mert itt egyszerűen ki tudjuk lógatni a lábunkat. Arra kell csupán ügyelni, hogy időben behúzzuk, amikor látjuk, hogy várhatóan 3 centire fogunk elmenni valami mellett. A sofőrök szerint erre viszont semmi szükség, mert kilógatott lábbal is biztonságos az utazás.
  5. Végezetül, amikor a sofőrök félúton megunják a fuvart, és kitesznek valahol egészen máshol, és még több pénzt követelnek, akkor egyszerűen megmondhatjuk, hogy nem adunk többet, mint amennyiben eredetileg megállapodtunk. Kifizetjük az összeget, úgysem tudnak mit csinálni. Ilyenkor persze hívhatunk Ubert is, hogy belátható időn belül megérkezzünk a kiszemelt helyszínre.
    •  Tipp: Egyszer arra is volt példa, hogy a tuktuk elvitt az előre megbeszélt helyre, de erre nem érdemes számítani, ez ritkán történik meg. Mindenkinek jó tuktukozást kívánunk!

4. Memphisz fénykorában a világ legnagyobb városa volt, tudományos és kulturális központ

Ma pálmaligetek ölelik körül mindazt, ami maradt az évszázadokon át pompázó ősi városból: II. Ramszesz fáraó fekvő szobra és néhány egyéb királyi szobor, Egyiptom második legnagyobb szfinx szobra és egy templom maradványai. A várost a Nílus áradásai során felhalmozódott vastag iszapréteg borította be, ez takarta el a világ elől. A látogatóközpont körül ma még igen nagy terület feltáratlanul áll.

5. Nem éppen azt kaptam, amire számítottam – Al-Azhar Park

A kairói Al-Azhar Park egy hagyományos iszlám kert, vagyis a Korán Paradicsomkertjét mintázza. Ezek a kertek sivatagi vidékről eredeztethetők, így a legfontosabb jellemzőjük a víz és az árnyék jelenléte, na meg az elzártság. Úgy alakítják ki, hogy belépve a Paradicsomot idézzék fel az emberben. Legutóbb a marrakechi Secret Gardent látogattuk meg, ahol megtapasztaltuk, hogyan is fest ez a valóságban. Magával ragadó nyugalom árad a kertből, a festői kép amit nyújt, engem teljesen elvarázsolt. A határoló falak mögött a lengedező, illatozó növényeké és a halk vízcsobogásé a főszerep. A Secret Garden hasonló környezetben épült, mint a kairói Al-Azhar Park, egy poros, koszos, zajos és forró város központjában. Mégis egészen más a kettő. Persze nem lehet összehasonlítani Marrakecht, ahol a lakosság 1 millió fő, a 23 millió főt számláló (teljes agglomerációját tekintve) óriás metropolisszal. Kairó egész Afrika harmadik legnépesebb városa, és a kert méretei is ehhez igazodnak.

A park egy 80 hektáros területen fekszik egy olyan helyen, ami több, mint ezer évig szemétlerakó hely volt. Hét évnyi építést követően 2005-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Egy hegyen található, ahonnan különleges kilátás nyílik a történelmi városra, ami sejtelmes füstbe burkolózik. Felidézte bennem a tipikus, misztikus arab meséket. Persze felnőtt fejjel más érzés fogott el ennek láttán, mert tudom, hogy a titokzatos homály a tömény szmog képe. Olyan körülményekről árulkodik, ahol én el sem tudom képzelni az életet. A park építése során a szeméttel borított területen egyébként értékes dolgokat találtak az ókori világból, de egy 12. századi ajjúbid városfalra is bukkantak.

A park belépő ellenében látogatható. Ez a kert a környék egyetlen nagy zöldterülete, ennek megfelelően igen népszerű. Már a bejárat előtt is nagy a jövés-menés, de a parkba belépve döbbenten nézek körbe, mert óriási tömeg fogad. A jelét sem látom a marrakechi titkos kert idilli romantikájának. Ebből éppen az hiányzik, amit ott annyira szerettem. Itt a meghittség helyett a lufi és a vattacukor árusokon van a hangsúly. Az emberek piknikeznek, fotózkodnak, mosolyognak, integetnek. A hajukat kendővel eltakart lányok sorra összesúgnak, amint meglátnak minket. Nevetgélnek, és a kezükből szívet formázva üzennek nekünk. Gyakori az is, hogy odakiáltják: “I love you!”

Sorra érkeznek az ifjú párok, a bejáratnál vidám lánycsapat pózol, a gyerekeket pedig egymás után kell az őröknek kizavarniuk a szökőkútból (nem a mieinket). A nők flakonokba töltik a hűsítő vizet, aztán locsolgatják magukat. A hatalmas parkban sétálva, miközben döbbenten figyelem a jeleneteket és a sejtelmes várost felülről, sikerül azért felfedeznem az iszlám kert tipikus stílusjegyeit. Körbejárjuk a parkot, és megállapítom magamban: a park betölti a szerepét. Elvégre arra hivatott, hogy árnyékot és hűvöset adjon a látogatónak. A gazdagon virágzó és termő növények valóban a Paradicsomot idézik. A kert a várostól kellően elkerített, és a víz mindenhol jelen van, ami itt nagy kincs. Ilyen lehet egy vidám Édenkert.

Nagyon tetszik az ötlet, hogy szemétdombból paradicsomi körülményeket idéző iszlám kert született. Szeretem a kontrasztokat, én is gyakran használom a kertünkben. A látottak alapján pedig azt a következtetést vontam le, hogy akkor érti meg igazán az ember az iszlám kertet, ha meglátogatja az eredeti környezetében. De ez igaz lehet sok más témában is. Amíg csak a távolból szemlélünk egy dolgot, vagy kívülről látunk egy embert, addig nem ismerhetjük eléggé. Nem tudunk helyes következtetéseket levonni, torz képek alakulhatnak ki a fejünkben.

A végére pedig az egyik kedvencem, a brit kertész és műsorvezető, Monty Don gondolatait tenném be, aki a munkája során számtalan iszlám kertet látogatott meg, hogy egy tv műsoron keresztül bemutassa a nézőknek. “Aki a kertek szerelmese, előbb-utóbb felfedezi ezeket a csodálatos, majdhogynem titokzatos helyeket, és elkezd vágyódni rájuk. Ha az ember a lehető legjobban megpróbál mögéjük látni, és megérteni, akkor fékezhetetlen vágyat fog érezni irántuk.” Ez az ő véleménye az iszlám kertről, de nincs ez másképp nálam sem. Úgy érzem, eddig az iszlám kertek gyakorolták rám a legnagyobb hatást.

6. Vitorláztunk az ókorban – avagy felukkázás a Níluson

Ma a piramisok a Szahara – sivatag zord és kietlen vidékén találhatók. Nehéz elképzelni, hogy az ókori világban miként kerülhettek oda az építésükhöz használt hatalmas kőtömbök. A gízai piramisokhoz a Nílus egyik ága vezetett, ami azóta már kiszáradt, a medrét betemette a homok. Az eltűnt Ahramat folyóág (az ahramat piramisokat jelent) 31 piramis mellett haladt el 200-700 méter széles volt, és 64 kilométer hosszan futott. A több, mint 2 millió 2-10 tonnás gránittömböt Asszuánból vitorlásokkal szállították az Ahramat folyón.

 A felukka egy tradicionális vitorlás, teljesen fából készül, az építése szinte változatlan maradt az ókori egyiptomiak kora óta. Felukkára szállva a történelmet újraélhettük, visszarepültünk a múltba, a fáraók idejébe. A távolból a zsúfolt Kairó hangjait hallottuk, közben pedig elképzeltük, hogy milyen volt az élet a fáraók idejében. A fiunk a hajón ünnepelte a 14. szülinapját, a felukkás hajókázás pedig az ő szülinapi meglepetése volt. Mindaddig nem tudta, hogy mire készülünk, míg meg nem álltunk a kikötőben a ringatózó felukkák mellett. Pár éves kora óta rajong a hajókért, így a szerény ünneplés egy különleges hajón számára hatalmas élmény volt.

7. Alexandriáig kellett utaznunk ahhoz, hogy a 7 ókori csoda egyikének a hűlt helyét megnézzük

Vagyis nem egészen. A pharoszi világítótornyot i. e. 3. században építtette I. Ptolemaiosz fáraó Alexandria kikötőjében, Pharosz szigetén. A pontos magassága ismeretlen, valahol 115-135 méter között volt, korának legmagasabb épülete (a piramisok után) még a római pénzérmékre is felkerült. Az ókori világban Alexandriát tartották a világ közepének, a kikötője népszerű és zsúfolt volt, de a zátonyok miatt nehéz és veszélyes volt hajóval megközelíteni. Egy világítótorony megépítésére került sor, hogy a város körüli hajózást biztonságossá tegyék. Éjjelente a tetején lobogó hatalmas tűz jelzett a hajósoknak már messziről, nappal pedig az építmény harmadik szintjén elhelyezett óriás tükrök által visszavert fény nyújtott segítséget. A toronyban több földrengés is kárt okozott, végül 1323-ban semmisült meg teljesen. A világítótorony köveit és márványait felhasználva annak helyén 1480-ban megépítették a Qaitbay erődöt. A torony tehát nem veszett el teljesen, hanem erőddé alakult át. Az erőd jó állapotban van, most is éppen felújítás alatt áll. 

A bejárata előtt csónakosok és árusok sorakoznak. A hajósok fillérekért odaviszik a turistákat a látványossághoz, az árusok pedig jóval olcsóbban árulják a portékáikat, mint a kairói nevezetességeknél. Nem igazán tolakodók, barátságosak és kedvesek, így kellemessé teszik a látogatást.

8. Az alexandriai könyvtár – Muszeion

Mindenki hallott már az ókori világ legnagyobb könyvtáráról, az alexandriai könyvtárról. Az ókorban Alexandria volt a világ szellemi központja, könyvtárában számos tudós dolgozott. Ott gyűjtötték össze az értékes tekercseket, a könyvekről pedig írnokok másolatokat készítettek. A bibliotéka a háborúk során végül teljesen megsemmisült. Az ősi város emlékének megőrzésére megépítették a könyvtár modern változatát, éppen az eredeti helyén. Az épületben egy hatalmas, több szintes olvasóterem található üvegtetővel, így fény árad a terembe. Számtalan kiállítás, egy planetárium és több előadóterem található benne. A könyvtárba jegyet kell vásárolni, és biztonsági kapun keresztül lehet bejutni.

Egyiptom egy ősi világ tele misztikummal, titokkal, izgalmas történetekkel, és még megannyi homokkal borított, feltáratlan kinccsel.

Egyiptomban készítettünk egy kisfilmet, amit ITT találtok.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük